Rólunk

Cégünk

Vállalkozásunk 2011 óta van jelen a piacon, védjegyünk a folyamatos expanzív fejlődés, melyet mint fém- és műanyagipari nyersanyag, fél- és késztermék kereskedő vállalkozás működtetünk.

Társaságunk a fémtermékek és műanyag eszközök kereskedelmén felül 2020 márciusában saját termékgyártásba is kezdett, melyet bérmunkában folytatott a magyar vevőpartnerei felé.

A prosperáló üzletág eredményeként 2021-ben a GINOP PLUSZ-1.2.1-21 pályázat sikeres megnyerésének köszönhetően immár saját gépeinkkel tudjuk biztosítani a megnövekedett vevői igények kielégítését.

 

Pályázat

A KAP Processing Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretén belül a GINOP PLUSZ-1.2.1-21-00039 azonosítószámú projekt megvalósításához 180,45 millió Ft feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. A projekt keretében a Csongrád-Csanád megyei Mórahalmon létrejövő új, modern üzem a tervek szerint bel- és kültéri fémbútorok és kiegészítők piacán hazai és nemzetközi vevők igényeit fogja kielégíteni. A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló beruházás eredményeképpen 16 új munkahely jön létre.

A KAP Processing Kft. a beruházás keretében modern, számítógép vezérlésű precíziós gépeket szerez be. A fejlesztés eredményeképpen a vállalat 0,5-3 mm-es kezelt acéllemezből a megrendelő igényei szerint változatos funkciójú, formájú és mintázatú bútorokat és kiegészítőket lesz képes előállítani. A fejlesztés lehetővé teszi az eddig bérgyártásban készülő termékek saját gyártását, a korábbinál magasabb minőségben, szélesebb termékpalettával, és gazdaságosabb technológiával.

Az alkalmazott technológiai teljes mértékben környezetbarát, a hasonló technológiákkal összehasonlítva energiatakarékos, továbbá rendkívül rugalmas felhasználást és működést tesz lehetővé.

A projekt az eszközbeszerzésen túl tanácsadási szolgáltatást, vállaltirányítási rendszer bevezetést és napelemes rendszer telepítést is tartalmaz. 

A projekt azonosító száma GINOP PLUSZ-1.2.1-21-00039, címe: „Fémbútor és kiegészítőket gyártó üzem fejlesztése”. A projekt összköltsége 257,78 millió Ft, melyből 180,45 millió Ft támogatás, és 77, 34 millió Ft saját forrás. Várható befejezés: 2023.08.14. A fejlesztés az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Amit képviselünk

Küldetésünk a folyamatos fejlődés elérése. Ennek függvényében a sikeres működésünkhöz nyitott és innovatív szemléletre van szükség, mivel a gazdasági és technológiai változások nap mint nap új kihívások elé állítanak bennünket. Ezeket az értékeket cégünk minden dolgozója maradéktalanul képviseli és közvetíti. Nyomon követjük a kor kihívásait mindazon területeken, amelyek a vállalat fejlődését biztosítja akár technológiai, eljárási, vagy akár szakmai szinten.

Célunk egy olyan európai színvonalú munkahelyi környezet és juttatási rendszer megteremtése és sikerek elérése, ahol minden munkavállaló és partner is méltán büszke lehet arra, hogy a csapatunk tagja. Kiemelten fontos számunkra, hogy egy jól működő és határozott jövőképpel rendelkező társaság legyünk, amely élen járó teljesítményt tud nyújtani mind a kereskedelem, mind a fémmegmunkálás területén.

 

Az ügyfél mindenek előtt

Vállalatunknál minden munkatársunk azt tartja szem előtt, hogy az ügyfél és az ő elégedettsége a legfontosabb számunkra.

Folyamatosan keresünk olyan módszereket, amelyek következetesen és proaktívan biztosítják a pozitív ügyféléményt azáltal, hogy az ügyfelek elvárásait és elképzeléseiket szem előtt tartva tervezünk és teljesítjük a kívánságaikat.

Cégünk és egyben csapatunk legfontosabb célja maga az ügyfél, a tapasztalata és a kötődése vállalatunk iránt.

Prezíc és pontos munkára késztetnek bennünket az ügyfél elégedettsége a termékeinkkel és a szolgáltatásainkkal kapcsolatosan, hiszen kiemelkedően fontos számunkra, hogy megfelelő és átlagon felüli vásárlói élményt nyújthassunk a megrendelőinknek.

 

Csapatunk

Szakembereink folyamatosan törekszenek arra, hogy eleget tegyenek ügyfeleink igényeinek.

A megváltozott viszonyok és a verseny kiéleződése miatt a vállalatok kulcstényezővé tették a humán tőkét. Ezért valljuk azt, hogy az oktatás szerepe szintúgy felértékelődött. Ügyelünk arra, hogy kollégáinkat folyamatosan képezzük annak érdekében, hogy vállalatunk teljes mértékben megfeleljen a felgyorsult világ követelményeinek. Erősítjük a motivációjukat és a készségeiket, gyarapítjuk a szaktudásukat, illetve segítséget nyújtunk a speciális ismeretek elsajátításához.

A szervezeti kultúránk közösen értelmezett előfeltevések, értékek, meggyőződések rendszere, melyet a szervezet tagjai egyaránt elfogadtak, követik, illetve átadják az új belépőknek. A problémák megoldásának követendő példáit, magatartási és gondolkodásmódot egyaránt átadják új munkatársainknak.

A szervezet tagjait a kommunikáció tartja össze és kapcsolja egybe a szervezetünket más szervezetekkel. Kiterjed a mindennapos feladatokra, így a vállalatunk gazdálkodásának is meghatározó része.

 

Gyártás

A vállalat töretlen fejlődése érdekében azt a döntést hozta, hogy létrehozza a fém-, kerítés-, korlát- és burkolatokat gyártó üzemét.

A legmodernebb technológia használatával a formáknak és a mintáknak csak a képzelet szabhat határt.

A kültéri és a beltéri burkolóanyagok jellemzően acéllemezből, inox-ból készülnek a megrendelés, funkció és mintázat függvényében.

Társaságunk a legmodernebb, számítógép által vezérelt lézertechnológiát használja. A mintákat és a formákat is egyaránt nagy precizitású lézer vágja ki, amely pontosabb minden jelenlegi technológiánál. Ennek köszönhetően a felsorolt termékeink lényegesen gyorsabb eljárással készülnek el.

Példa: ugyanannyi előkészülettel és ráfordítással vagyunk képesek kivágni egy burkolatot egy étterem számára, mint több ezer darabot egy irodaház részére.

 

Tervezés

Ügyfeleink pontos igényfelmérése és elképzeléseinek feltérképezése után látunk hozzá az egyedi termékek tervezési folyamatainak.

A tervezési munkákhoz korszerű tervező programokat használunk, melyeknél a számítógépes modell elkészítésekor esetleges gyártási problémát is feltárhatunk még mielőtt az igényelt termékeket legyártanánk.

Nagy jelentősége van a tervezésre szánt időnek, hiszen a kapcsolódó részek sokszor előre nem látható problémáira fény derül, illetve ezek kiküszöbölése még a gyártás előtt megtörténik. Ennek köszönhetően a tervezésre szánt idő és pénz is idővel sokszorosan megtérül. Ez a folyamat abban segít minket, hogy az ügyfeleink igényeit a legmagasabb szinten költséghatékonyan kielégíthessük.

 

Forgalmazás

Cégünk tevékenysége közé tartozik többek között a fém- és műanyagipari megmunkált nyersanyagok, félkész és késztermékek nagykereskedelme.

Partnereink magyarországi feldolgozó vállalatok, illetve törökországi, szerbiai és görögországi termelői társaságok.

Beszerzési forrásunk többnyire a távol keleten elhelyezkedő országok.